Rólunk mondták

Pár vélemény az Ikelosz-ról

“Kobelrausch Györgyről nekem a professzionalitás jut eszembe. Biztos lehetek benne, hogy a minőség mindig ugyanolyan színvonalas, mindig megadva az egyéni bánásmód érzését. Ami számomra különösen fontos érték az együttműködésünk során, hogy György nemcsak megfelelő jelölteket mutat be nekünk, hanem külön érzéke van ahhoz, hogy olyan leendő kollégákat keressen, akik az adott szervezeti egységbe nemcsak szakmailag, hanem emberi habitusukat tekintve is jól illeszkedjenek.”

Diós Edit HR Igazgató, Fővárosi Vízművek

Fővárosi Vízművek is az Ikeloszt választotta

“Gyurival hosszú évek óta dolgozunk együtt.Szerethető stílusa van.Mint fejvadásznak, mint együttműködő partnernek, és mint embernek egyaránt. Nyugodt, megfontolt, érti és megérti, amit kérek tőle. Minden megbeszélésre felkészülten érkezik. Ha kevésnek érzi a rendelkezésre álló információt a jelölt kereséséhez, addig „rágja a fülemet” – kedvesen -, amíg mindent meg nem szerez.Számomra minden kapcsolatban – legyen az munkára vagy magánszférára vonatkozó – kiemelten fontos, hogy tudjuk tisztelni egymást, hogy elismerjük és értékeljük a másiktól kapott támogatást, még ha üzletről is beszélünk. Ez jellemzi a kezdetektől Gyurival való együttműködésünket. Másként nem is lehetne…”

Nagy Adrienne Főosztályvezető Humánpolitikai Igazgatóság  MKB Bank

 

MKB Bank is együttműködik az Ikelosszal

“Gyorgy is not only a very professional head-hunter but also a person bringing a wealth of experience of the life, 360°. I recommended him to one of my best Clients in Hungary and the results were more than positive.”

Tiziano Bianconcini, Business Consultant, former HR Director  SCA Hygienie Products Italy

SCA Ikelosz együttműködés

Fejvadászat

Mi felkutatjuk cége számára a megfelelő munkaerőt